www.vmkorhaz.huA Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórház Nonprofit Zrt. Főigazgatója, Ápolási Igazgatója, valamint a GlaxoSmithKlein Kft.
2009-es évben „Az év szakdolgozója”- díjat alapított.
Az alapítás évében a díjátadás a Veszprémben megrendezett 40. országos szakdolgozói kongresszuson történt.
Első díjazottunk SZLOBODA ILDIKÓ, a sebészeti ambulancián dolgozó szakápoló munkatársunk volt.
Ez évben e nagyszerű díj átadására a Semmelweis napi ünnepségünkön került sor.
„Az év szakdolgozója”
díj adományozásában
2010 évi díj adományozására felhívás kiküldésével hívta fel a dolgozók figyelmét az Ápolási Igazgató.
A beérkezett 10 jelölt közül ez évben a Bizottság „Az év szakdolgozója 2010” díjat
SOMODINÉ KOVÁCS EMMÁ-nak, a Központi Anaesthesiológiai és Intenzív Terápiás Osztály főnővérének ítélte oda.
Somodiné Kovács Emma:
1980 augusztus 1 óta , immár 30 éve dolgozik Kórházunkban. Kezdetben a Bel osztályon, majd 1985 óta az akkor létrehozott Központi Intenzív Osztályon.
Kezdetben beosztott szakdolgozóként, majd főnővér helyettesként, és 2006-óta osztályvezető főnővérként tevékenykedik.
A szakmai munkáját folyamatos képzéssel erősítette, így az általános ápolói képesítésre felnőtt szakápolói, majd intenzív terápiás szakasszisztensi, később EKG szakasszisztensi, OKJ szakápolói és Diplomás ápolói oklevelet szerzett. Az intézményi szakmai anyag bizottság és az Üzemi Tanács tagja.
Kitűnő szakmai felkészültsége mellé kiváló emberi tulajdonságok is társulnak. Remek vezető, jól motivál, a feladatokat nem csak elrendeli, hanem megmutatja és önmaga is elvégzi. Ha az osztály érdeke úgy kívánja irányítói munkája mellett a műszakbeosztásban is aktívan kiveszi a részét. Vezetői kvalitásai közül külön kiemelendő az építkező, logikus gondolkodás.
A díjat átadta:
A szponzor képviseletében: RITGASER ÉVA és KOVÁCS ENIKŐ a GlaxoSmithKlein Kft. képviselői,
valamint Dr. Rácz Jenő, Kórházunk Főigazgatója és Horváth Ferencné- ápolási igazgató asszony.
A kitüntetettnek szívből gratulálunk.