Szakmai tevékenység

A patológia története

A gyógyítókat mindig is foglalkoztatta a betegségek eredete, és nem csupán puszta kíváncsiságból, hanem az ellenük való küzdelem javítása szempontjából is. Ehhez hozzátartozik a megbetegedett testrészek vizsgálata, amelynek legkézenfekvőbb módja a boncolás. Hozzátartozott ez tehát évezredek óta az orvostudományhoz, amely nélkülözhetetlen a betegségek megismeréséhez és a orvosok képzéséhez. Az első leírások a közép-keleti és nyugat-európai iskolákból származnak az iszlám aranykor és az itáliai reneszánsz idejéből. Korai rendszerbe foglalt vizsgálatokat végzett az ókori görög Herophilus és Erasistratus az i.e. harmadik évszázad első harmadában. Az első orvos, aki kórboncolást végzett az arab Avenzoar (1091–1161) volt. A mai értelemben vett kórboncolás, így az anatómiai patológiai iskola intellektuális alapítója Giovanni Morgagni (1682–1771) volt a 18. században.

A halál után elvégzett vizsgálatok eredményeit pontosítani lehet mikroszkópos vizsgálatokkal. A 16-17. századig kellett várni a mikroszkóp megalkotására, amelynek atyja Antony van Leeuwenhoek, de nem feledkezhetünk meg az őt megelőző kezdetleges kísérletezőkről (Robert Hooke). A mikroszkópot használó, szövettani leírást adó kórszövettani munka, amely a patológia túlnyomó részét képezi Rudolf Virchow (1821–1902) nyomán született meg. Az első patológusok betegeket ellátó orvosok is voltak, akiknek tudásához (és sikeréhez) nagyban hozzájárult a beteg szervek közelebbi vizsgálata, a kórfolyamatok ismerete.

 

A magyar patológia története

Hazánkban Arányi Lajos volt a mai patológia alapjainak megteremtője, mint az első kórbonctan tanár a pesti orvosegyetemen. Önköltségen bérelt bonctermet, és három évtizednyi tanári pályája alatt több mint 5000 boncolást végzett. A pesti kórházak közül a Rókus-kórházban rendeztek be először patológiai osztályt.

 

Mivel foglalkozik a patológus a munkájában?

 

Kórszövettani leletezés

A patológus munkájának túlnyomó részét kórszövettani leletezéssel – ún. szövettani diagnosztikával (hisztológia - szövettan) tölti. Ez a szövetek mikroszkópos nagyítás mellett történő értékelését jelenti. Minden olyan szövetet, amit orvosi eljárás során távolítanak el, a patológus vizsgál meg. Így a napi rutintevékenység legnagyobb részét a szövettani diagnosztika, a manuális vagy endoszkópos szakmát művelő kollégák által küldött biopsziás vagy műtéti preparátumok leletezése alkotja. Ez a mindennapos szövettani diagnosztika számos kiegészítő vizsgálómódszert is magában foglal, első helyen a különleges festési eljárásokat és az immunhisztokémiai vizsgálatokat. Ezek ma nélkülözhetetlen kiegészítői a patológia eszköztárának: differenciáldiagnosztikai kérdések eldöntését, kórokozók diagnosztizálását, daganatok tipizálását, tumorok prognosztizálását, a minél inkább testre szabható kezelések tervezését stb. teszik lehetővé.

 

Intraoperatív vizsgálatok

Az intraoperatív fagyasztásos vizsgálatoknál a patológus felkészültségén, bölcsességén, véleményén, diagnózisán múlhat a beteg sorsa. Ez talán az egyik legnehezebb része a mindennapi munkának, amikor nincs idő kiegészítő vizsgálatokat végezni, hanem azonnal kell dönteni: rossz- vagy jóindulatú-e az adott elváltozás; kell-e tovább operálni vagy sem.

 

Specializálódó szakterületek

Az orvostudomány egészéhez hasonlóan a patológia is specializálódik: bizonyos szakterületeket hagyományosan, hosszú évtizedek óta speciálisan képzett patológusok művelnek, ilyen pl. a neuropatológia vagy a bőrpatológia, amelyek az idegrendszer, illetve a kültakaró elváltozásait vizsgálják, értékelik. Az utóbbi évtizedben lezajlott és ma is zajló viharos fejlődés, a molekuláris genetikai módszerek és a rájuk épülő alapkutatás eredményeinek gyakorlatra fordítása azonban szükségessé teszi, hogy az úgynevezett általános patológián belül is egyes területeken speciálisan képzett szakemberek végezzék a diagnosztikus munkát. Ide tartozik a hematopatológia, a lágyrész-daganatok patológiája (de nem túlzás ma már az onkopatológiát vesebetegségek patológiai diagnosztikája, és bizonyos értelemben az emlőpatológia is. Az utóbbi években, évtizedben a citológia önálló szakmává nőtte ki magát, nem véletlenül: egészében is külön szakterület. Óriási jelentősége van a különböző szűrővizsgálatokban, a preoperatív, és sokszor az intraoperatív diagnosztikában. A fiatal patológus nemzedék számára rendkívül vonzó terület, mert a legtöbb helyen a patológus maga veszi a mintát – többnyire külön aspirációs citológiai rendeléseket szerveznek meg, így lehetőség adódik a betegekkel való közvetlen találkozásra (klinikai patológia).

 

Postmortális patológiai vizsgálatok

A boncolás olyan eljárás, amely a betegségben elhunytak testének elváltozásait vizsgálja. A boncolások egy része mellőzhető, ha a klinikus és a patológus együtt dönt arról, hogy a postmortalis vizsgálattól nem várható új, lényeges megállapítás. A boncolások elvégzésének akkor van legnagyobb haszna, értelme, ha a klinikus kollégák ezt konzultációnak tekintik, ha a kórbonctani lelet összefoglalásakor személyes megbeszélés folyik a klinikus és a patológus között. Így nem a beteg testének szükségtelen további háborgatása a cél, hanem az, hogy a klinikai gyakorlatba újra “visszaforgatott tőkeként” kerüljön az információ a beteget közvetlenül ellátó orvos arzenáljába.

We use cookies to improve our website and your experience when using it. Cookies used for the essential operation of the site have already been set. To find out more about the cookies we use and how to delete them, see our privacy policy.

I accept cookies from this site.

EU Cookie Directive Module Information