• 8200 Veszprém, Kórház utca 1.
    • +36 88 556-000
    • info@csfk.hu

Kedves Betegeink!

KÖSZÖNTJÜK ÖNÖKET A VESZPRÉM VÁRMEGYEI CSOLNOKY FERENC KÓRHÁZBAN.
REMÉLJÜK, ITT TARTÓZKODÁSUK GYÓGYULÁSUKAT ELŐSEGÍTI

A 43/2003. (VII.29.) ESzCsM rendelet 5.§ (1) bekezdése és a 3.§ (3) bekezdésének b) pontja szerint, valamint ugyanezen jogszabály 9.§ (2) bekezdés d.) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház (a továbbiakban: Kórház) Főigazgatójaként a következő Házirendet adom ki:

A Kórházunkban folyó gyógyító munka eredményessége, a betegjogok gyakorlásával kapcsolatos kórházi szabályok betartása és betegeink nyugalma érdekében az alábbiakban foglaljuk össze azokat a tudnivalókat és szabályokat, melyek segítik az eligazodást a Kórház működésében

A Házirend célja

A Kórház Házirendjének célja, hogy meghatározza mindazokat a szabályokat, melyek ismerete a Kórházban nyújtott egészségügyi szolgáltatások igénybe vevői számára jogaik rendeltetésszerű gyakorlása, illetve kötelezettségeik teljesítése szempontjából nélkülözhetetlen. Továbbá lehetőséget teremt arra, hogy a betegek, látogatóik és kísérőik a kórházi tartózkodás alatt megfelelő tájékoztatásban részesüljenek

A Házirend hatálya

A Házirend személyi hatálya kiterjed:

  • A Kórházban kezelt betegekre, azok látogatóira és kísérőire.
  • A Kórház által foglalkoztatott valamennyi dolgozóra.
  • A Kórházban bármely jogcímen tartózkodó egyéb személyekre.

Kórházunk oktatási, gyakorlati képzési tevékenységben is részt vesz, ennek keretében orvosokat, szakdolgozókat képző egyetemek, főiskolák, egyéb iskolák hallgatói szakmai gyakorlatukat töltik az egészségügyi intézményben, részt vesznek a betegek gyógyításában, ápolásában.

A Házirend területi hatálya kiterjed a Kórház székhelyére és valamennyi telephelyére.

I. Fekvőbeteg ellátás

Betegfelvétel rendje:

  1. Kórházban történő felvételkor kérjük, jelentkezzen a Betegfelvételi Irodában, ahol a felvételhez szükséges regisztráció történik. A felvétel után kérjük, keresse fel a gyógykezelésre megjelölt osztályt és ott a nővérpultnál jelentkezzen.

 

  1. Felvételéhez szükséges, hogy az alábbi iratokat magával hozza:
  • orvosi beutaló,
  • területen kívüli ellátás estén (TEK) a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház befogadó nyilatkozata,
  • személyazonosság igazolására alkalmas okmány (személyazonosító igazolvány, útlevél vagy kártyaformátumú vezetői engedély),
  • lakcímkártya,
  • TAJ kártya,
  • előző vizsgálat(ok) leletei (kórházi zárójelentések),
  • otthonában szedett gyógyszereinek jegyzéke,
  • egyéb használati eszközök (evőeszköz, pohár, szalvéta, tisztálkodási felszerelés, WC papír, köntös, papucs, hálóruha, stb.).

 

  1. Kérjük, ne hozzon magával: ékszert, értéktárgyakat, nagyobb pénzösszeget, alkoholos italokat.

A kórházi felvételre kerülő betegek a ruházatukat, cipőjüket az erre a célra rendszeresített, kórtermi szekrényekben

II. Kapcsolattartás

  1. A Betegfelvételi Irodával szembeni falon található vagy elhelyezett nyilvános telefon található.
  2. A betegek (vagy az általuk megjelölt személy) a betegségük lefolyásáról csak személyesen kérhetnek felvilágosítást a kezelőorvostól. Kiskorú vagy cselekvőképtelen betegek esetében az egészségügyi törvény szerinti legközelebbi hozzátartozó kérhet és kaphat felvilágosítást.
  3. Cselekvőképes, illetve 16. életévét betöltött kiskorú beteg vagy az általa megjelölt személy a betegség lefolyásáról felvilágosítást a kezelőorvostól kérhet.
  4. Cselekvőképtelen személy esetén:
  • jogszabályban előírt formában megnevezett személy,
  • ennek hiányában törvényes képviselője,
  • ennek hiányában a beteggel közös háztartásban élő, cselekvőképes házastársa vagy élettársa, gyermeke, szülője, testvére, nagyszülője, unokája,
  • fentiek hiányában a beteggel nem közös háztartásban élő, cselekvőképes gyermeke, szülője, testvére, nagyszülője, unokája

a fenti sorrendben kérhet és kaphat a betegség lefolyásáról felvilágosítást a kezelőorvostól.

Korlátozottan cselekvőképes kiskorú, illetve az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása tekintetében részlegesen korlátozott személy esetén:

  • a beteg,
  • az általa jogszabályban előírt formában megnevezett személy
  • ennek hiányában törvényes képviselője

a fenti sorrendben kérhet és kaphat a betegség lefolyásáról felvilágosítást a kezelőorvostól.

Cselekvőképes beteg esetén

  • a beteg,
  • általa jogszabályban előírt formában megnevezett személy

a fenti sorrendben kérhet és kaphat a betegség lefolyásáról felvilágosítást a kezelőorvostól.

III. Értékmegőrzés, ruházat elhelyezése

A betegek értékeinek megóvása érdekében a beteg Kórházba érkezésekor az egészségügyi dolgozó (mentőben a mentőtiszt, a betegellátó osztályon az ápoló, nővér) tájékozódik arról, hogy van-e a betegnél nagyobb értékű értéktárgy, értékpapír, betétkönyv vagy készpénz.

Felhívjuk betegeink figyelmét, hogy a magukkal hozott értékeiért felelősséget a Kórház kizárólag csak akkor vállal, ha azok a Pénztárban letétként elhelyezésre kerülnek.

Amennyiben a beteg nincs olyan állapotban, hogy az értéktárgyainak az elhelyezéséről gondoskodjon, úgy az értéktárgyak átvételét a fent említett módon rögzítik a felvevő osztályon, melyet két személy (ápoló, orvos vagy más kórházi dolgozó) aláírásával tanúként megerősít.

A beteg az osztályos felvételkor tájékoztatást kap az osztály profiljához kapcsolódóan a saját ruha, illetve személyes tárgyak használatáról, az osztályvezető főnővértől vagy annak megbízottjától. A kórházban történő benntartózkodás alatt a higiénés szabályok betartása mellett, saját ruházat (pizsama, hálóing, papucs) használható

IV. Betegjogok

Mindenki köteles tiszteletben tartani másoknak Magyarország Alaptörvényében foglalt alapvető jogait, valamint az egészség megőrzéséhez és védelméhez, a betegség megelőzéséhez és gyógyuláshoz való jogait.

A beteget megillető jogok gyakorlása során a Kórház valamennyi dolgozója a beteggel köteles együttműködni . A beteg és a hozzátartozója úgy köteles gyakorolni jogait, hogy azzal sem más betegek jogait, sem pedig az egészségügyi dolgozók törvényben foglalt jogait nem sértheti, veszélyeztetheti.

A betegek egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvényben (továbbiakban: Eütv.) biztosított jogairól, valamint kötelezettségeiről szóló részletes tájékoztatást jelen Házirend melléklete tartalmazza. Az Eütv. 229. § (1) bekezdése alapján az Eütv.-ben meghatározott betegjogok egészségügyi válsághelyzet idején csak akkor és kizárólag olyan mértékben gyakorolhatók, amikor és amennyiben nem veszélyeztetik az egészségügyi válsághelyzet felszámolásának eredményességét. A beteg emberi méltósághoz való joga azonban ebben az esetben sem korlátozható.

Betegjogok gyakorlása

Az egészségügyi ellátáshoz való jog

Valamennyi szolgáltatásunkat igénybevevő beteget megilleti az állapota által indokolt, megfelelő, folyamatosan hozzáférhető és megkülönböztetés mentes ellátás. Kórházunkban el nem végezhető ellátás esetén a beteget tájékoztatjuk, hogy az adott ellátás mely szolgáltatóknál biztosítható.

Az emberi méltósághoz való jog

Az egészségügyi ellátás során a beteg emberi méltóságának tiszteletben tartására törekszünk. Csak a kezelő orvos által a gyógykezeléshez szükségesnek tartott beavatkozásokat végezzük el, melyhez együttműködését kérjük. A betegek személyi szabadságát ellátása során csak kizárólag sürgős szükség esetén, a beteg vagy mások élete testi épsége, egészsége védelmében korlátozzuk. A korlátozást a lehetőségekhez mérten a legrövidebb ideig tartjuk fent. A korlátozó módszerek/eljárások alkalmazását – ha az Eütv. kivételt nem tesz – a beteg kezelőorvosa rendeli el. A betegellátás során bizonyos vizsgálatoknál, beavatkozásoknál elengedhetetlen a ruházat eltávolítása, de ebben az esetben csak a vizsgálatban, beavatkozásban résztvevő egészségügyi ellátó személyzet van jelen és a lehetőségekhez mérten biztosítjuk az elkülönítést. A ruházat eltávolítása csak a szükséges időre és a szakmailag indokolt mértékben történik.

A kapcsolattartás joga

A kórházi tartózkodás alatt a kapcsolattartás jogát a beteg a betegtársai jogainak tiszteletben tartásával, a betegellátás zavartalanságát biztosítva gyakorolhatja. A betegek a hozzátartozóikkal a kapcsolatot személyesen a diagnosztikai tömb földszintjén, valamint a Betegfelvételi Irodával szembeni falon elhelyezett nyilvános, pénzérmével működő telefonon tarthatják.

Az osztályok folyosóján, illetve az egyes betegszobákban felszerelt telefonon a bejövő hívásokat a betegtársak nyugalmának és az osztály működésének zavartalansága mellett tudunk engedélyezni.

Abban az esetben, ha a beteg a gyógykezelésének tényét vagy a gyógykezeléssel kapcsolatos egyéb információt nem kívánja feltárni más előtt, erről felvételkor, majd azt követően is, írásban nyilatkozhat. Ettől csak a gondozása érdekében, közeli hozzátartozója vagy a gondozására köteles személy kérésére lehet eltekinteni.

A súlyos állapotú betegnek joga van arra, hogy az általa megjelölt személy mellette tartózkodjon. Cselekvőképtelen beteg esetén a fenti személy megjelölésére az Eütv. 16. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott személy is jogosult. E bekezdés alkalmazásában súlyos állapotú az a beteg, aki állapota miatt önmagát fizikailag ellátni képtelen, illetve fájdalmai gyógyszerrel sem szüntethetők meg, illetőleg pszichés krízishelyzetben van.

A kiskorú betegnek joga van arra, hogy szülője, törvényes képviselője, illetőleg az általa vagy törvényes képviselője által megjelölt személy mellette tartózkodjon.

 A szülő nőnek joga van arra, hogy az általa megjelölt nagykorú személy a vajúdás és a szülés alatt folyamatosan vele lehessen, a szülést követően pedig arra, hogy – amennyiben ezt az ő vagy újszülöttje egészségi állapota nem zárja ki – újszülöttjével egy helyiségben helyezzék el.

 A beteget megilleti a vallási meggyőződésének megfelelő egyházi személlyel vagy vallási egyesület vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagjával való kapcsolattartásnak és vallása szabad gyakorlásának joga.

A Kórház elhagyásának joga

 A beteg jogosult a Kórházat elhagyni, ha ezzel mások testi épségét, egészségét nem veszélyezteti. E joga csak törvényben meghatározott esetekben korlátozható. Amennyiben a beteg orvosi javaslat ellenére a kórházat el kívánja hagyni, ezt a szándékát a kezelőorvosával közölni szükséges, és az erre rendszeresített formanyomtatvány nyilatkozatot ki kell tölteni. A beteg elbocsátásáról a beteget, illetve hozzátartozóját előzetesen tájékoztatja a Kórház, lehetőség szerint legalább 24 órával a tervezett elbocsátást megelőzően.

A tájékoztatáshoz való jog

Kórházunkban az egyénesített formában adott teljes körű tájékoztatást a beteg kezelőorvosa adja. Bizonyos esetekben, a tájékoztatás szóban és írásban történik. Betegeink a tájékoztatási jogról való lemondással írásban élhetnek, illetve kijelölhetnek olyan személyt, aki helyettük gyakorolja ezt a jogot. Lehetősége van a betegnek felvételkor és az ellátás alatt rendelkezni arról, hogy a gyógykezelés tényéről senkit ne tájékoztasson a kórház, illetve meghatározott személyeket jogosult kizárni a tájékoztatásból.

Az önrendelkezéshez való jog, az ellátás visszautasításának joga

Az önrendelkezési jog értelmében a cselekvőképes beteg maga dönt az egészségügyi beavatkozások elvégzéséhez történő hozzájárulásról és az egészségügyi ellátás igénybevételéről. Jogosult megnevezni közokiratban, teljes bizonyító erejű magánokiratban vagy írásképtelensége esetén 2 tanú együttes jelenlétében tett nyilatkozattal azt a cselekvőképes személyt, aki helyette a beleegyezés/ visszautasítás jogát gyakorolja. A testüregbe hatoló beavatkozások elvégzése előtt a kezelőorvos, illetve szakápoló keresi fel a beteget és részletes szóbeli és írásbeli tájékoztatást ad a beavatkozásról, az elmaradás kockázatáról, az alternatív megoldásról. Súlyos, életveszélyes állapotok esetén a beleegyezés megkérését mellőzzük.

A beteget – bizonyos törvényben meghatározott esetet kivéve – megilleti az ellátás visszautasításának joga, kivéve, ha annak elmaradása mások életét vagy testi épségét veszélyeztetné. Minden olyan ellátást közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban, illetve írásképtelensége esetén 2 tanú együttes jelenlétében utasíthat csak vissza a beteg, amelynek elmaradása esetén az egészségi állapotában várhatóan súlyos vagy maradandó egészségkárosodás következne be.

A betegnek jogában áll a tervezett beavatkozásokat visszautasítani, ebben az esetben a gyógyulás kimenetelével kapcsolatosan az ellátó személyzetet a felelősség nem terheli.

Az egészségügyi dokumentáció megismerésének joga

A beteg kezelőorvos megkeresése mellett a kórházi benntartózkodás alatt és után is betekinthet saját egészségügyi dokumentációjába. Amennyiben másolatot kíván kérni a dokumentációból, az első másolatot követően térítés ellenében megteheti.

Az orvosi titoktartáshoz való jog

A beteg jogosult arra, hogy az egészségügyi ellátásában részt vevő személyek az ellátása során tudomásukra jutott egészségügyi és személyes adatait (a továbbiakban: orvosi titok) csak az arra jogosulttal közöljék,  azokat bizalmasan kezeljék.

A betegnek joga van arról nyilatkozni, hogy a betegségéről, annak várható kimeneteléről kiknek adható felvilágosítás, illetve kiket zár ki az egészségügyi adatainak részleges vagy teljes megismeréséből.

Az érintett beteg egészségügyi adatait annak hozzájárulása hiányában is közölni kell, amennyiben ezt

a)törvény elrendeli,

b)mások életének, testi épségének és egészségének védelme szükségessé teszi.

Az érintett beteg hozzájárulása nélkül a beteg további ápolását, gondozását végző személlyel közölni lehet azokat az egészségügyi adatokat, amelyek ismeretének hiánya a beteg egészségi állapotának károsodásához vezethet.

Az orvosi kezeléssel, ellátással kapcsolatos panasz kivizsgálásának joga

A beteg jogosult az egészségügyi ellátással kapcsolatban az egészségügyi szolgáltatónál, illetve fenntartójánál panaszt tenni, azt köteles a szolgáltató, illetve a fenntartó kivizsgálni és annak eredményéről a panaszost legfeljebb 30 munkanapon belül írásban tájékoztatni. A panaszjog gyakorlása nem érinti a beteg jogát arra, hogy a panasza kivizsgálása érdekében a betegjogi, ellátottjogi és gyermekjogi képviselőt foglalkoztató szervhez és más szervekhez forduljon.

A betegjogok érvényesülésének elősegítésére Kórházunkban betegjogi képviselő tevékenykedik, aki a beteg írásbeli meghatalmazása alapján panaszt tehet az Kórház vezetőjénél, fenntartójánál, illetve hatóságnál és az eljárás során képviselheti a betegeket. A betegjogi képviselő elérhetőségének helye és időpontja az osztályokon kifüggesztett tájékoztatón megtalálható.

Betegek kötelezettségei:

Kórházunk által nyújtott egészségügyi szolgáltatás igénybevétele, kórházban való tartózkodása alatt minden beteg köteles tiszteletben tartani, illetve betartani:

  1. a betegellátással kapcsolatos jogszabályi előírásokat,
  2. a Kórház Házirendjében, valamint az osztály működési rendjében foglaltakat,
  3. a betegek és hozzátartozóik (látogatóik) jogaik gyakorlása során nem sérthetik más betegek jogait, a betegellátás zavartalanságát, valamint a Kórház egészségügyi dolgozóinak jogait és javait.

A betegnek az ellátásban közreműködő orvosokat, asszisztenseket, ápolókat képességei és ismeretei szerint kell tájékoztatnia:

  1. mindarról, amely szükséges a kórisme megállapításához, a megfelelő kezelési terv elkészítéséhez és a beavatkozások elvégzéséhez, így különösen minden korábbi betegségéről, gyógykezeléséről, gyógyszer vagy gyógyhatású készítmény szedéséről, egészségkárosító kockázati tényezőiről,
  2. saját betegségével összefüggésben mindarról, amely mások életét vagy testi épségét veszélyeztetheti, így különösen a fertőző betegségekről és a foglalkozás végzését kizáró megbetegedésekről és állapotokról,
  3. az egészségügyért felelős miniszter rendeletében foglalt fertőző betegségek esetén megnevezni azon személyeket, akiktől a fertőző betegséget megkaphatta, illetve akiket megfertőzhetett,
  4. minden, az egészségügyi ellátását érintő, a beteg által korábban tett jognyilatkozatáról,
  5. a betegnek – saját gyógyulása érdekében – be kell tartania a gyógykezelésével kapcsolatban az orvosoktól, asszisztensektől, ápolóktól kapott utasításokat, javaslatokat,
  6. amennyiben erre jogszabályi kötelezettsége van, az előírt térítési díjat meg kell fizetnie,
  7. személyes adatait hitelt érdemlően igazolnia kell.
  8. A beteg köteles a Kórház berendezési és felszerelési tárgyait rendeltetésének megfelelően használni, azok állagát megóvni. A beteg a személyes használatra kapott kórházi leltári tárgyakért felel, elbocsátáskor azokat az osztályos nővérnek vissza kell adnia. A beteg az esetleges hiányokért, rongálásból eredő károkért kártérítési felelősséggel tartozik.
  9. Orvosi vizitek idején és a kezelések alatt a betegek kötelesek a kórteremben tartózkodni.
  10. A betegek saját kórtermükön kívül csak a szolgáltató helyiségekben (pl. büfé) tartózkodhatnak. Más kórterembe vagy osztályra – a fertőzés elkerülése érdekében – nem mehetnek át.
  11. Tilos a Kórház területén a szeszes ital fogyasztása és a szerencsejáték.

Rádiót fülhallgatóval szabad használni. TV készüléket behozni és működtetni csak az osztályvezető főorvosok engedélyével – és a betegtársak hozzájárulásával – szabad, este 22 óráig, az éjszakai pihenés kezdetéig (A behozott készülékért a kórház anyagi felelősséget nem vállal!).

V. Osztályos és kórtermi rend

  1. Az osztályok napirendjét, működését az adott osztály osztályos házirendje tartalmazza, a betegek napirendje általában a következő:
    • 00-8.30 között hőmérőzés, tisztálkodás, szükség esetén vérvétel, reggeli
    • 30-12.00 között vizitek, vizsgálatok, kezelések
    • 00-13.00 között ebéd
    • 00-15.00 között csendes pihenő
    • 30-18.30 között vacsora
    • 00 villanyoltás.
  1. Kérjük betegeinket, hogy – gyógyulásuk érdekében – az orvosok és ápolók gyógykezeléssel kapcsolatos utasításait tartsák be.
  2. A gyógyulás elengedhetetlen feltétele a pihenés, ezért kérjük, hogy betegtársaik nyugalmát ne zavarják, televíziót, rádiót, stb. csak betegtársaik beleegyezésével, lehetőleg fülhallgatóval használjanak. A betegek az osztályok előterében, a társalgóban elhelyezett televíziót nézhetik, betegtársaik és a gyógyító munka zavarása nélkül.
  3. Betegeink a Kórház területét osztályvezető főorvosi vagy ügyeletvezetői orvosi engedéllyel hagyhatják el.
  4. Betegeinket nem látogathatják:
    • ittas egyének,
    • fertőző betegek.
  1. A berendezéseket és felszereléseket rendeltetésüknek megfelelően szabad használni, ezért tilos utcai ruhában, cipőben, papucsban az ágyakon feküdni vagy ülni, az esetlegesen szabad kórtermi ágyakat használatba venni.
  2. Vérrel, váladékkal szennyezett vattát, gézt csak a kijelölt veszélyes hulladék gyűjtőedényekben lehet elhelyezni.
  3. Testi épségük megóvása érdekében tilos az ablakpárkányon kihajolni vagy azokon ülni!
  4. A betegosztályokon tilos szúró-, vágóeszközt vagy lőfegyvert tartani!
  5. A látogatóktól kapott ételekből csak azok fogyaszthatók, amelyeket a kezelőorvos engedélyez.
  6. Telefonbeszélgetések a felszerelt nyilvános készülékkel folytathatók. Az osztályon elhelyezett telefonkészülékeken betegeink hívhatók.
  7. A Kórház területén kizárólag a kijelölt dohányzóhelyeken szabad dohányozni!
  8. Szeszes italt a kórházba behozni és fogyasztani tilos!
  9. A Kórház területére állatot behozni tilos, kivételt képeznek a segítő kutyák.
  10. Kérjük betegeinket, hogy az orvosi vizitek idején tartózkodjanak a kórteremben, ágyuk, éjjeliszekrényük rendezett és tiszta legyen.
  11. Virágot higiéniai okokból a kórteremben tartani tilos!

VI. Látogatási rend – beteg mellett tartózkodás.

1. Az ajánlott látogatási idő: minden nap 15 – 18 óra között.

  • Ettől az általános látogatási rendtől, kivételesen indokolt esetben, az osztályvezető főorvos által kiállított engedély alapján lehet eltérni.

2. Ágy melletti látogatás tilos:

  • a Szülészeti Osztályon,
  • az Újszülött Osztályon.

3. A Szülészeti Osztályon fekvő betegeink látogatót az osztály előterében, illetve a kórház aulájában fogadhatnak.

4. A vizitek, orvosi-, és ápolási beavatkozások alatt a látogatók a kórtermekben nem tartózkodhatnak.

5. A Központi Anesthesiológiai és Intenzív Terápiás Osztályon a látogatás korlátozott, egyidejűleg csak két hozzátartozó/látogató tartózkodhat az osztályon.

6. A súlyos állapotú betegnek joga van arra, hogy az általa megjelölt személy mellette tartózkodjon. Cselekvőképtelen beteg esetén a fenti személy megjelöléséreEütv. 16. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott személy is jogosult. E bekezdés alkalmazásában súlyos állapotú az a beteg, aki állapota miatt önmagát fizikailag ellátni képtelen, illetve fájdalmai gyógyszerrel sem szüntethetők meg, illetőleg pszichés krízishelyzetben van.

7. A kiskorú betegnek joga van arra, hogy szülője, törvényes képviselője, illetőleg az általa vagy törvényes képviselője által megjelölt személy mellette tartózkodjon.

8. A szülő nőnek joga van arra, hogy az általa megjelölt nagykorú személy a vajúdás és a szülés alatt folyamatosan vele lehessen, a szülést követően pedig arra, hogy – amennyiben ezt az ő vagy újszülöttje egészségi állapota nem zárja ki – újszülöttjével egy helyiségben helyezzék el.

VII. Vallásgyakorlás

  1. A betegeknek joguk van a gyógyító intézményben is vallásukat szabadon gyakorolni és egyházi személlyel vagy vallási tevékenységet végző szervezet vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagjával kapcsolatot tartani.
  2. Súlyos állapotban lévő beteghez az ápolószemélyzet közreműködésével bármikor hívható lelkész, illetve pap.

VIII. Járóbeteg ellátás

  1. Betegeink a szakrendelések rendelési idejéről a Rendelőintézet földszintjén, illetve a Kórház földszintjén található Betegfelvételi Iroda munkatársaitól személyesen, vagy telefonon, illetve a Kórház honlapján kaphatnak tájékoztatást.
  2. Szakrendelőinkben betegellátás kizárólag rendelési időben történik, előjegyzés és előzetes időpont egyeztetés alapján. Kérjük, a kapott időpontokat betartani szíveskedjenek.
  3. Az egészségügyi szolgáltatások háziorvosi, illetve szakorvosi beutalóval vehetők igénybe, kivéve a jogszabályban meghatározott szakterületeken beutalás nélkül is igénybe vehető szakellátásokat:
    • Szemészet,
    • Sebészet (kivéve: Érsebészet, Proktológia),
    • Urológia (kivéve: Andrológia),
    • Szülészet-Nőgyógyászat,
    • Fül-Orr-Gégészet,
    • Bőrgyógyászat.
  1. A járóbeteg ellátás igénybevételéhez kérjük, az alábbi dokumentumokat feltétlenül hozzák magukkal:
    • személyazonosság igazolására alkalmas okmány (személyazonosító igazolvány, útlevél vagy kártyaformátumú vezetői engedély),
    • lakcím kártya,
    • TAJ kártya,
    • beutaló köteles ellátás esetén, az orvosi beutaló is szükséges.
  1. Beutaló nélkül igénybe vehető szakellátásokról a Betegfelvételi Iroda munkatársai tudnak felvilágosítást adni.
  2. Az előjegyzési időpont biztosításával igyekszünk elérni, hogy lehetőség szerint minél kevesebb legyen a várakozási idő. Bizonyos szakrendeléseken azonban az ellátás sorrendjét nem az érkezés időpontja, hanem az eset súlyossága vagy sürgőssége határozza meg. Emiatt kérjük megértésüket és türelmüket!
  3. Kérjük, hogy a közös helyiségekben elhelyezett tárgyakra és a tisztaságra fokozottan ügyeljenek.
  4. Kérjük, hogy a rendelést kopogással ne zavarják, a szakellátás ideje alatt mobiltelefonjukat kapcsolják ki.

IX. Egyéb rendelkezések

  1. Kórházunkban szociális munkások állnak rendelkezésre a szociális problémák megoldásának segítéséhez, illetve betegelhelyezéshez. Amennyiben a betegnek ilyen igénye van, az osztályon jelezze az ápolószemélyzetnek, akik felveszik a kapcsolatot a szociális irodával.
  2. Az Kórházban belső minőségügyi rendszer működik, melynek alapeleme a rendszeres tájékozódás a betegek véleményéről. Ennek érdekében rendszeresen végzünk betegelégedettségi felmérést.
  3. Személyekről történő képmás vagy hangfelvétel elkészítéséhez, valamint azok bármely módon történő felhasználásához az érintett személy kifejezett hozzájárulása szükséges.
  4. Kórházunk oktatókórház, ezért rendszeresen fogadunk osztályainkon orvostanhallgatókat, tanuló ápolókat, illetve más egészségügyi szakmák hallgatóit. Kérjük, fogadják el őket is az ellátás részeként, együttműködésükkel segítsék az egészségügyi dolgozók képzését.
  5. A beteg panasza esetén betegjogi képviselő áll rendelkezésre. Feladata az Eütv.-ben meghatározottak szerint az, hogy segít a betegnek panasza megfogalmazásában, kezdeményezheti a panasz kivizsgálását, a beteg meghatalmazása alapján panaszt tehet az egészségügyi szolgáltató vezetőjénél, fenntartójánál, eljár az arra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóságnál.
    A betegjogi képviselő nevét és elérhetőségeit az osztályokon kifüggesztve találhatják meg.
    Az Integrált Jogvédelmi Szolgálat és annak keretében működő képviselő neve: Gróf Andrea,
    Telefonszám: +36-20-489-9592,
    E-mail: andrea.grof@ijsz.bm.gov.hu.
    Telefonon elérhető hétfőtől csütörtökig 08:00-16:30 óráig, illetve pénteken 08:00-14:00 óráig.
    Személyes fogadóóra időpontja: telefonon előre egyeztetett időpontban. Fogadóóra helye: A Kórház központi telephelyén (8200 Veszprém, Kórház utca 1.), illetve a Pszichiátriai Centrumban (8330 Sümeg, Kompanik Zsófiai utca 6.)
    További tájékoztatást a http://www.ijsz.hu honlapon, illetve a http://www.ijsz.hu/betegjog.html
  6. Kórházunkban Önkéntesek is tevékenykednek néhány osztályon. Az Önkéntesek segítséget nyújtanak az ágyhoz kötött, mozgásukban korlátozott betegeknek.
  7. További információkat a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház honlapján találhat (csfk.hu).

Betegellátásunk zavartalan működése érdekében kérjük a házirend betartását.

Jelen Szabályzat a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház székhelyén és telephelyein a fenntartói jóváhagyást követő napon lép hatályba.

 

 Veszprém, 2023. augusztus 03.

Dr. Töreki-Vörös Ibolya
főigazgató