A kórház története

Magyarországon a XIX. század elsõ évtizedeiben indult meg a kórházak alapítása, fejlõdése. Többnyire 10-20 ágyas betegotthonok épültek alapítványokból és szervezett gyûjtés útján közadakozásokból. Az ispotály általános jótékonysági intézmény, egyúttal szegényház és öregek otthona volt.

A XIX. században, mint szerte az országban, így Veszprém városában is szükségesnek tartottak bizonyos mértékû gondoskodást az elesettekrõl, a koldusbotra jutottakról. E célból 1805-ben 350 forintért megvásárolták a Cigánydombon a pásztorház melletti üres házat, amely Koczkás Istvánné tulajdona volt. Közben gyûjtéseket is rendeztek a lakosság körében és a befolyt összeget a Lázár-ház alapítására könyvelték el. Az épület kijavítása után határoztak a városatyák, hogy az épületben “elhelyezhetõk ollyas magányos polgári vagy hadi személyek, akik máshonnan segítséget nem nyerhetnek”. A hamarosan megtelt 8 ágyas Lázár-ház gondozottjait a lakosság jobb módú rétege élelmezte.

Trauer József akkori városbíró, majd gondviselõ úgy látta, a Lázár-házat bõvíteni kell, de nem a meglévõ épület hozzátoldásával, hanem új betegház felépítése által. Az 1816. március 30-án tartott városi tanácsülésen Treuer József városbíró és Kolosváry Sándor plébános javaslatot tettek arra, hogy a Cigány-dombon a szegények elhelyezésére szolgáló Lázár-ház mellett egy nagyobb ház építtessék.

Az építkezést 1817. áprilisában kezdték meg, és 12 év múlva 1829. ápr. 3-án fejezték be, 19000 forint 5 és fél krajcár költséggel. Az építkezés folyamán számtalan egyházi és világi személy tett több ezer forintos alapítványt. Az alapítványi pénz bevételének csak a kamatját használhatták fel, a tõke mindig megmaradt. Az építkezés kezdetétõl hagyománnyá vált, hogy a hangversenyek, báli rendezvények jövedelmét felajánlották a betegház javára. A gyûjtésben élen jártak a veszprémi céhek mesterei mind anyagiakban, mind munkával.

A tervek szerint az új ispotály hossza 19 öl (kb. 38 m), szélessége pedig 8 öl (kb. 16 m), középen végig folyosóval ellátva, kétoldalt szobákkal. A természetes világítás a folyosó két végén történt. Az épület alatt pince volt, földfeletti részén emelet, melynek csak fõfalai álltak tetõzettel. Egyelõre csak a földszinti részt rendezték be, mert ennyire volt pénz. A város központjából, a mai Szabadság tértõl a kórházhoz vezetõ utat a megyei börtön rabjaival csináltatták meg.

A veszprémi kórház működése

Az intézet 1829. szeptember 26-án kezdte meg működését, 12 ággyal. E napon állt munkába Tiringer Ignác sebész, évi 300 forint fizetéssel és a szükséges tűzifa biztosításával. Az intézmény irányítási teendőit Puchly Ignác megyei főorvos látta el. A városnak az intézményre nem volt gondja, az fenntartotta magát az alapítványi kamatokból.

Az 1842. ápr. 22.-i tanácsi ülésen a nemesi deputáció kifogásolta a Polgári Betegház cím használatát, sokallták a seborvos évi 350 forintos fizetését, javasolták továbbá az épület eladását, vagy kisebb épületre cserélését. Ettõl az idõponttól az intézmény a Városi Betegház címet viselte.

1843-ban az emeleti részben is sor került a betegszobák kialakítására és a felső szint elkészülte után a kórházi részleg felköltözött az emeletre. A földszinti részt 1844-től Jovanovics Tódor kereskedõnek magtár céljára, 1848. jún. 1-tõl pedig a honvédségnek adták bérbe évi 300 forintért a beteg honvédek számára.

1854. aug. 15-én a Paulai Szent Vince-rend gráci anyaegyházától 14 apáca érkezett városunkba, közülük 7 nõvért kórházi munkára osztottak be. Az ápolási teendõk mellett átvették a konyha vezetését is és õk fõztek mind a betegeknek, mind a Lázár-házi gondozottaknak. Mivel hely volt bőven, a lázárháziakat is a kórházi épületben helyezték el; a földszintre a férfiakat, az emeletre a nõket.

1863-1881 között dr. Pillitz Benõ, vármegyei tisztifõorvos vezette az intézetet, aki a kórház 50. évfordulójára az intézményt az akkori kor színvonalán álló, jó hírű intézetté fejlesztette, az ágyak számát 42-re emelte. Pillitz Benő, a kor egyik legnevesebb botanikusa volt, Veszprém megye flórája című könyvét ma is alapműnek tekintik.

1882-ben két agilis orvos lépett a városi kórház szolgálatába: dr. Kerényi Károly tisztifõorvos, 48-as honvéd, és ifj. Csolnoky Ferenc sebész tudor.

E két orvos több jelentős értékű javaslatot tett, többek között egy önálló járványkórház felállítására vonatkozóan. (Csak 1914-ben valósult meg a Sintés dombon.) Dr. Kerényi nem ok nélkül, de állandóan szorgalmazta egy Orvosszövetség megalakítását, Csolnoky pedig igen jelentõs közéleti szereplő lett. Elsõsorban egy szegényház létesítését szorgalmazta, hogy a munkaképtelen, de egyébként egészséges öregeket megkímélje a fertõzéstõl. Terve csak 1890-ben sikerült, ekkor épült meg a Pápai út elején a 46 férőhelyes szegényház.

A kiegyezés utáni idõszakban nemcsak Budapesten, de itt Veszprémben is megélénkült a társadalmi, gazdasági fejlődés. A század végi években fektették le a közegészségügyi berendezések – a víz és csatornahálózat – alapjait. A kórház területén is kiépítették a vízvezeték rendszert, erre kényszerítette a városatyákat az 1893. április 13-14-i hatalmas tûzvész, amikor mintegy 150 lakás leégett.

Jóhírű orvosainkon keresztül megnőtt a bizalom a kórházi ápolás iránt olyannyira, hogy a belügyminisztérium a Veszprém városi magánkórházat 1899. január 1-től nyilvános jelleggel ruházta fel. Ezt követõen február 23-tól dr. Csolnoky Ferencet nevezték ki a kórház igazgató fõorvosának. Ettől az idõponttól egy kézben összpontosul a szakmai és gazdasági vezetés. Az ágyak száma 60-ra emelkedett. (Az előző igazgató, Szili Horváth Pál gyógyszerész volt.)

1902-ben a városi közgyűlés elrendelte egy 20 ágyas fertőző pavilon megépítését, oly formában, hogy abban bábaképző intézet is elhelyezhető legyen. Van ennek a közgyűlésnek egy érdekes pontja is, éspedig az, hogy az Országos Vöröskereszt Egylet felajánlott 3000 koronát az építkezéshez, ha háború esetén 50 sebesült katona ellátását elvállalják. (Már 10 évvel korábban számítottak a Balkánon háborúra.)

Az alapok ásásakor 1902. szeptember 14-én ünnepélyes keretek között egy hosszú szövegű okmányt írtak alá mind a püspök, mind a város közéleti vezetői, a kórház orvosai, s ezt egy bádogdobozba elhelyezve beépítették az alapfalba. Hogy melyik részébe, arról nem szól a tudósítás. 1904. szeptember 21.-én az új pavilon elkészültekor ez épület sebészeti osztályként nyílt meg 30 ággyal. Ettõl az idõponttól már egyértelmûen két osztállyal mûködött a kórház: belgyógyászat a régi ispotály épületében, sebészet az új pavilonban. Az ágyak száma 90-re emelkedett. Még az 1907-es szabályzat szerint is csak egyetlen fõorvos volt Csolnoky Ferenc 2400 korona fizetéssel, a másodorvos, mely késõbb osztályorvos elnevezést kapott Pillitz Pál 1700 korona fizetéssel és egy segédorvos, név nélkül 1500 korona fizetéssel.

A sebészeti épület építésével egyidőben egy alkalmi vétel útján Csolnoky Ferenc javaslatára megvásárolták a szomszédban lévõ, un. Velty-féle házakat. Komoly erõfeszítéseket kívánó átrendezések után a nyugati Velty épületben elhelyezték a mosodát, felette a konyhát és az ebédlõt, a keleti épületben személyzeti lakás és kápolna nyert elhelyezést. Ezek lebontása 1960-ban történt meg, amikor elkezdték építeni a jelenlegi “A” jelű épületet.

1912-ben bevezették az elektromos áramot, addig petróleumlámpa mellett dolgoztak. A különféle átrendezések során az ágyak számát 150-re növelték.

Ekkorra már minden épület felújításra szorult, a költségvetés szerint ez 307000 forintba került volna. Ekkor Csolnoky Ferenc azt javasolta, hogy ilyen hatalmas összegbõl inkább építsenek egy új kórházat a Jutasi úton, a Horváth-féle Kert helyén. Kivitelezésére már csak azért sem kerülhetett sor, mert idõközben kitört az elsõ világháború.

Az elsõ világháború

A háború idején nemcsak a városi kórház fogadott sebesülteket – ahol 60 sebesült számára volt hely biztosítva – de tábori kórházakat hoztak létre a Kereskedelmi Iskolában (Budapesti út), az Angolkisasszonyok zárdájában, az Irgalmasok zárdájában, és a papi szemináriumban a várban. A 4 évig tartó világháború során minden orvosi munkát két orvos, Csolnoky Ferenc és Pillitz Pál látott el, mivel a harmadik Wallner Emilt bevonultatták hadikórházi szolgálatra. E két derék orvos sok munkája közepette még arra is szakított idõt , hogy vöröskeresztes tanfolyamokat tartson. E téren segítséget nyújtott Séhdorfi Miksa járási orvos.

1914. október 14-én engedélyt kapott a kórházigazgató röntgenkészülék vásárlására, hogy “a testben maradt sebesítõ golyónak helyét könnyebben megtalálják.”

1928. június 26-án széles látókörû, elképzelésekben gazdag, magasan kvalifikált orvos került az igazgató-fõorvosi székbe, dr. Wallner Emil személyében. Ebben az idõben, Veszprém és környékén is megindult a különféle ipari üzemek létesítése. Mind biztosítottak, mind a fizetõképes lakosság számának emelkedése szükségessé tette a kórházi ágyszám növelését. A város képviselõtestülete a Spayer bankháztól vett fel kölcsönt, a megye törvényhatósága pedig 150000 pengõ kölcsönt helyezett kilátásba a kórház kibõvítéséhez. Ekkor újból szóba került a Jutasi út nyugati oldalán történõ kórházépítés gondolata, de a megye nem engedélyezte, csak a jelenlegi helyén, ti. a Cigánydombon. Dr. Wallner Emil kórházigazgató elképzeléseinek megfelelõen épült fel a kórház keleti sarkában a földszintes fertõzõ pavilon (amely 1978-ig működött), a déli részben a háromszintes, műtõvel is ellátott emeletén, sebészeti földszintjén tüdõbeteg osztályt is magába foglaló épület.

Ekkor lett a szülészeti osztály vezetõje dr. Steiner Andor, a sebészeti osztály vezetõje dr. Czukrász Aladár, míg a régi épületben a belgyógyászat és a fertõzõ osztály vezetõje dr. Wallner Emil. A három osztályvezetõ fõorvosi állás mellett volt egy bejáró szakorvos is, dr. Smilovits Imre, aki a röntgen-labor vizsgálatokat végezte havi 100 pengõért. A diagnosztikus eszközök fejlõdése, bonyolult gépi berendezések bevezetése a diagnosztikába és a terápiába, a sebészet és a szülészet fellendítésében is minden biztosítva volt, és a veszprémi kórház egy felkapott, jóhírű kórház hírében állt.

A második világháború

Ezután jött a második világháború. Ismét szükségessé vált a sebészet bõvítése. Az 1904-ben készült épületre emeletet húztak fel, mely egy függőhídszerű folyosóval összeköttetésbe került a sebészeti műtővel. (Tréfásan a Sóhajok hídjának nevezték.)

Amikor 1944. március 19-én Hitler csapatai megszállták Magyarországot, elrendelték a zsidó vallású, de magyar állampolgárságú személyek számára a sárga csillag viselését, majd júniusban a gettóba zárásukat. Elvitték dr. Steiner Andort, dr. Smilovits Imrét, dr. Székely Sánor pedig a saját elmondása szerint illegalitásba vonult.

Fenti orvosok deportálásától eltekintve, a háborús események a kórházat is igen érzékenyen érintették. Dr. Wallner 69 éves korában 1944. október 1-tõl igazgatói állásáról lemondott, mert ilyen körülmények között nem vállalta a kórház vezetését. Utódja Czukrász Aladár lett.

1944. december 23-án súlyos bombatalálatot kapott a szülészeti osztály és a férfi sebészet. A frissen műtött betegek mind a romok alatt maradtak. A front ideérkeztével március 19-én megkezdõdött a kórház betegeinek leköltöztetése a Magyar Nemzeti Bank Jókai Mór utcai óvóhelyére, de jármű hiányában rendkívül lassan tudták végrehajtani. Majd március 21-én telitalálatot kapott a fõépület (ispotály), mely magában foglalta a belgyógyászatot, a laboratóriumot, a vizsgálókat, a mandzártban pedig a személyzeti lakásokat. Telitalálatot kapott a Lázár-ház is, mely igazgatói és tisztviselõi irodákból, raktárhelyiségbõl és irattárból állt. Ekkor semmisült meg a kórházra vonatkozó összes iratanyag, mely még 1848-as kórlapot is õrzött. (“Lõtt seb a segge partján.”)

A még megmaradt betegeket Berczeli Anna irgalmas nővér és még egy társa (a kísérők változtak) egy négykerekű taligán hordta le a Bank óvóhelyére. Egyszerre négy beteget tudtak lehúzni a taligán, de délután már nem mehettek vissza a kórházba, mert utolsó rakományukkal kijőve a fõkapun, látták, hogy a temető melletti kapun már jöttek a szovjet katonák. Az óvóhelyre ment le a kelet-magyarországi menekültek egy része, és a veszprémiek jelentõs része, kb. 4000 ember zsúfolódott össze, ahol biztonságban voltak a bombázás ellen, de biztosítva volt az áramforrás és a vízellátás. Az elsõ szovjet katonákkal Pankov dr. értett szót, vállalva a sebesültjeik ápolását. Csak egy évtized elteltével tudtam meg, miért nem látták dr. Czukrászt egy pár napig. Egy szovjet tiszt sebesült szovjet katonanőt hozott be, Czukrász fõorvos éppen egy magyar sebesülttel volt elfoglalva. Mivel nem vállalta el soron kívül a szovjet lány műtétjét, a tiszt a pisztolya agyával fejbe verte, a vér elborította, ezért pár napig kénytelen volt maga is betegeskedni. (Titz Imre, kórházi fűtő elbeszélése.)

A városi kórházban szovjet tábori kórházat rendeztek be, azért 1945. április 15-én a városi kórház a betegeket és a személyzetet az Irgalmas Nõvérek Ranolder Intézetébe költöztették át. 1945 nyarán járvány tört ki a lakosság körében, nemcsak a nagy szegénység és tisztálkodási problémák miatt, de a nyugatról jövõk is hozták magukkal a ruhatetût. Tífusz és vérhas következtében sok ember meghalt. Dr. Kopasz Ernõ a volt ipari tanonciskolát rendezte be 85 ággyal a fertõzõ betegek részére, ahol elkülönítette õket a többi nem fertõzõ betegtõl. Haidekker Nándor városi tisztiorvos elrendelte a védõoltást, és kb. 14000 embert oltottak be dr. Koháry József és dr. Szakál Károly körzeti orvosok irányításával. A munkában minden orvos részt vett. Mivel kötözõ anyaguk nem volt, a szovjetek által kidobott pólyákat szedték össze a temetõben és a ligetben, azt kifõzték, sterilizálták, és újból felhasználták. Élelmezésükrõl Hubinszky Ilona (Digna nõvér) gondoskodott, aki szlovák nyelvtudása révén szerzett a szovjetektõl két lovat és kocsit, s azzal járt koldulni az enyingi járásba. Segítséget nyújtott e téren Barnag, Mencshely, stb. népe is.

1946. június 16-án váratlanul visszaköltözhettek régi helyükre, ahol addig a szovjet tábori kórház mûködött. A szemét és piszok (emberi ürülék) elképesztõ volt. Mindent kiseperve és mésszel fertõtlenítve foglalták el az épületeket, már ami megmaradt. Hihetetlen nehéz körülmények között éltek és gyógyítottak, hisz a gyógyszer és élelmiszerhiányon kívül olyan infláció tombolt, amilyenre még nem volt példa. (Ágyak száma: 1840)

1946-ban tetézte a bajt az is, hogy “B” listázták a közalkalmazottak egy jelentõs részét, így dr. Czukrász Aladár sebészfõorvost (1944. okt. 1-tõl megbízott igazgató fõorvos volt) valamint segédorvosát dr. Kopasz Ernõnét. A kórház sebészorvosok nélkül marad. Úgy gondolták, majd Zircrõl heti két alkalommal bejár operálni dr. Lux Sándor sebész fõorvos. Ily naiv elgondolás ellen dr. Mózes Gyula szakszervezeti elnök ás dr. Demielisz Ernõ szakszervezeti titkár erélyesen tiltakoztak. Közben dr. Penkov Iván a szekszárdi kórházban megszerezte a sebész szakorvosi képesítést, így az üres állást vele töltötték be, s vezette a sebészetet évtizedekig.

1947-ben ismét felmerült egy új 400 ágyas kórház építésének a gondolata a VTC pálya mellett. Olcsóbbnak találták azonban lebontani a régi ispotály épület falait, toldoztak-foldoztak, de új kórház nem épült.

1950-ben a városi kórházat átminõsítették megyei kórházzá, új címe “Veszprém Megyei Tanács Kórháza Veszprém” lett. Az összes orvosi rendelõt államosították, majd a Megyei Szakrendelõ felügyelete alá vonták. Később ezt is a megyei kórházhoz integrálták.

1950-ben eltávolították a kórházból az irgalmas nõvéreket, összesen 11 fõt, akik Balatonalmádiba mentek az akkor még meglévõ rendházukba. Dr. Steiner Andor fõigazgató-fõorvos ezen a napon nem ment be a kórházba dolgozni, hisz legmegbízhatóbb és legönfeláldozóbb munkatársait veszítette el.

1956-os forradalom idején a betegeket lehordták a szülészeti épület alagsorába, elhalálozás nem történt. November 4-én egy szovjet különítmény fegyvert keresve átkutatta a kórházat, de nem találtak. A forradalom leverése után dr. Galáct Lajos igazgató fõorvost leváltották, majd rendelõintézeti onkológusként dolgozott. Helyére dr. Koltai Vilmos volt franciaországi partizánt nevezték ki a kórház élére, betegosztályt azonban nem vezetett.

A kórház osztályai ezekben az években zsúfoltak voltak. Bár megyei kórház volt a neve, de hiányzott az onkológiai, az urológiai, a traumatológiai, a bõr- és idegosztály, és egyéb szakmai berendezés, mely nélkülözhetetlen volt ahhoz, hogy a megye vezetõ kórháza legyen. Végre döntés született, hogy a kórház jelenlegi helyén történjen meg a bõvítés 204 férõhellyel. Az un. Velty-féle házak lebontása után ekkor épült meg a mai ’A’ jelû hat szintes épület, modern mûtõvel, itt nyílt meg a traumatológiai osztály is, az ágyak száma 320-ra szaporodott.

1977. január 1-ével megszűnt a 154 ágyas Heim Pál Megyei Gyermekkórház önállósága. Attól az időponttól a megyei kórház gyermekosztályaként működött tovább a Hóvirág utca 1. sz. alatt, amíg el nem készült a Czigány-dombon létesített ultramodern épületszárny.

1983 januárjában megépült a Károly tér és a temető közötti részen a 300 ágyas “D” épület, melyben megfelelõ körülmények között kapott helyet két belgyógyászati osztály, bõrgyógyászati, ideggyógyászati valamint urológiai és mozgásszervi rehabilitációs osztály; a központi laboratórium és központi sterilizáló. Az “A” épületben ekkor bõvülhetett a baleseti sebészet egy ortopéd részleggel, itt kapott helyet a klinikai onkológiai osztály, a baleseti ambulancia, valamint a központi intenzív osztály. Ekkor vette fel nevében is a Veszprém Megyei Kórház nevet a kórház.

1983-ban jóváhagyták és idõszerûvé vált a rekonstrukció II. számú ütemtervének végrehajtása. Ez azt jelentette, hogy következett a Czigány-dombon lévõ családi házak lebontása, s azok helyén a tervben lefektetettek alapján az “E” jelû épületkomplexum elkészítése. Az újabb 400 ágy elhelyezésére szolgáló építmény összalapterülete 22400 m2, összes beépített térfogata 69500 m3, az építkezési költséget 1984-ben 866 millió forintban jelölték meg. Mivel a Veszprém Megyei Tanácsnak csak 500 millió forint állt a rendelkezésére, a pénzügyminiszterrel egyetértésben 100 millió forint értékben lakossági kötvényt bocsátottak ki, mely sikeres volt. Amíg azonban a II. számú ütemterv megvalósult, mind a világpolitika, mind a hazai politika porondján jelentős változás történt.

A rendszerváltás után

Vezetõségválasztás történt a Megyei Kórház élén is. Az 1990. június 26-án összeült Fõvárosi Tanács az igazgatói testületi vezetési módszer mellett döntött. Az új modell többirányú vezetési szempontot tett magáévá, s ennek figyelembevételével a legtöbb szavazatot kapó fõorvost javasolta ügyvezetõ igazgatónak. Az érdekképviseleti szervek a modellváltást és alapvetõ új szempontjait elfogadták, majd a 32/1990 kormányrendeletnek megfelelõen orvosigazgatóvá dr. Insperger Antalt, ápolási igazgatóvá Berta Ferencnét, helyettes gazdasági igazgatóvá Bélafi Lászlót választották meg. (Megjelent 82 fõ, ebbõl 61 igen, 9 nem és 7 tartózkodott.) A választást demokratikusnak tartották, és az új típusú struktúra mellett foglaltak állást.

A kórház 1990-tõl az elsõ orvosigazgató után a Csolnoky Ferenc Kórház-Rendelõintézet nevet vette fel. Ugyancsak az 1990-es évben két alapítványt hoztak létre:

1. A “Megyei Kórházért” százezer forintos alaptõkével
2. A “Salvus Aegroti Suprema Lex” néven
bejegyzett alapítványt 220ezer forint alaptõkéjét az Igazgatói Testület félévi vezetõi pótléka adta.

Ezen alapítványmódot ad arra, hogy a kiemelkedõ tevékenységet folytató dolgozót anyagilag is elismerjék.

1991. február 5-én kelt orvosigazgatói engedéllyel létrejött a Csolnoky Ferenc Emlékbizottság. Elnöke dr. M. Tóth Antal. Az emlékbizottság célja a kórház névadójának szellemi hagyatékát gondozni, az arra érdemes dolgozók erkölcsi elismerése a Csolnoky Ferenc emlékérem adományozása által.

1993-ban kérték és megkapták az 1904-ben épült elõbb sebészeti, majd urológiai, és az 1930-ban épült szülészeti épület lebontásához az engedélyt. Utóbbihoz tartozó un. Lepényépület az udvar közepén megmaradt, ott helyezték el a mûhelyeket. Az urológiai épület helyén 1996-ban mentõ helikopter leszállóhely létesült.

Az “E” épület építése

Az “E” jelû épületkomplexum létrehozása nagyjából az alábbiak szerint vázolható:

1986-87-ben folyt a terep elõkészítése, a közmûvek cseréje, a Kórház utca déli végének áthelyezése. 1987 õszén javában folyt az alapozás, amikor egy bejelentés alapján a népi ellenõrzés megállapította, hogy az alapozási munka felületes, az épület süllyed. A kár több millió forint volt, melynek anyagi következményeit a megszûnõben lévõ VÁÉV-re hárították. Az építkezés lebonyolítását a 22. sz. Állami Építõipari vállalat vette át. Aztán az építkezés évekig állni látszott. Növelte a nehézségeket egyrészt az, hogy az építési tervet többször is megváltoztatták, másrészt, hogy a belsõ szakipari munkák elvégzése után, 1992 tavaszától kezdve a gépek, mûszerek és berendezések beszerelését mintegy negyven közremûködõ vállalat végezte. A kórház mûszaki tisztviselõinek állományát is magasabban képesített szakemberekkel kellett kibõvíteni, hogy a nem kis feladatot jelentõ koordinálást megfelelõ emberek végezhessék.

Közben a sok nehézségbe belefáradva, két eredményesen vezetett év után dr. Insperger Antal orvosigazgató 1992. június 19-én lemondott. Utódja dr. Pákozdy János fõorvos lett.

Nagy nehézségek árán, hosszú éveken keresztül épült-épülgetett az “E” jelû épület, míg mûszaki-gazdasági és orvosszakmai szempontból, a körülményekhez képest megfelelõnek látszó (rejtett hiba 1-2 év múlva jött elõ) épületet vehettek át üzemeltetésre. Az átadás-átvétel 1994-tõl szakaszos-részleges volt.

1995. június 21-én történt meg a 4.5 milliárd költséggel elkészült “E” épület átadása-felavatása. Azóta már tudjuk, hogy a határidõ többszörös módosításával, a várható építési költségek állandó emelkedésével jutottak el a végleges határidõig. Az ünnepélyes megnyitáson az avató beszédet Szabó György népjóléti miniszter mondta. Az épületet Floidl Imre a VeszprémBer elnök-vezérigazgatója adta át dr. Pákozdy János orvosigazgatónak. Az ünnepségen részt vett és zárszót mondott dr. Zongor Gábor, a megyei közgyűlés elnöke.

1995. júliusában költözött át a Hóvirág utca 1. szám alól az egykori Heim Pál Megyei Gyermekkórház jogutódja a Megyei Kórház Gyermekosztálya az “E” épület V. emeletére. Az egykori 132 ágy helyett már csak 81 ággyal működik.

Ezzel hivatalosan is befejezõdött a Megyei Kórház rekonstrukciójának II. ütemterve. Az új “E” épületben elhelyezett beteg-és terápiás osztályok minden igényt kielégítenek.

Hogya György

We use cookies to improve our website and your experience when using it. Cookies used for the essential operation of the site have already been set. To find out more about the cookies we use and how to delete them, see our privacy policy.

I accept cookies from this site.

EU Cookie Directive Module Information