Harmadik éve támogatja a Jász-Plasztik Autócentrum a Csolnoky Ferenc Kórházat.

Idén az adományból a januárban újraindult Szájsebészeti Osztálynak vásároltak új eszközt.

Dr. Lippai Norbert, a kórház főigazgatója a keddi sajtóeseményen elmondta, hogy a veszprémi kórház feladata az Észak-Dunántúli Régió szájsebészeti ellátása, ezért is fontos, hogy az osztály idén januárban újra elkezdte működését.

Sőt, rögtön egy új eszközzel is gyarapodott, hiszen a Jász-Plasztik Autócentrum által felajánlott 500.000 Ft-ból egy fogászati eszközök tisztítására és olajozására alkalmas automata berendezést vásároltak.

A főigazgató hozzátette, hogy ennek a gépnek nem a kezeléseknél veszik majd hasznát, hanem a szájsebészeti eszközök tisztításában és karbantartásában segít majd. Ennek köszönhetően közel 90%-kal megnövelhető az élettartamuk.

A Jász-Plasztik Autócentrum képviseletében Füleki Áron értékesítési tanácsadó elmondta, hogy több éve támogatják már a kórházat. Cégfilozófiájuk alapján a partnerkörüknek szánt karácsonyi ajándékok összegét a megyei kórháznak adják, így történt ez az idei évben is.

Forrás: vehir.hu

We use cookies to improve our website and your experience when using it. Cookies used for the essential operation of the site have already been set. To find out more about the cookies we use and how to delete them, see our privacy policy.

I accept cookies from this site.

EU Cookie Directive Module Information