Emberség és szakértelem a veszprémi kórházban

   És akkor némi tapasztalat a Veszprém megyei Csolnoky Ferenc kórházról.
Csillagos 5-ösre értékelem, minden negatív internetes híre alapján. Na nem a kaját, mert azt nekünk veséseknek külön főzték és még a megszokott kórházi kosztnál is ízetlenebb volt, lent már ismertettem miért. De emberileg, empátiailag csillagos 5-ösre vizsgáztak.

Azt nem tudom, hogy azért-e, mert az első 3 hétben épp a halálból hoztak vissza, és minden nap csak az volt a biztos, hogy akkor élek, de az nem, hogy másnap is, de a figyelem teljes volt.
Már reggel 4-kor ébresztettek, vérnyomásméréssel, lázméréssel. A főorvos reggel 6.44-kor minden nap megállt az ágyamnál, és pl megvizsgálta a fisztulámat, de csak, ha rám mosolygott és egy másodpercre megkérdezte mi van velem, akkor is bejött. A többi orvos is naponta tiszteletét tette az ágyamnál néha többször is, az első héten pedig gyakorlatilag 1-es bel egész személyzete megjelent minden nap, hogy megnézzenek, hogy egy jó szót, egy biztatást ejtsenek nekem.

Helyettem küzdöttek, még akkor is, amikor én a dialízis ellen harcoltam. Nagyon kedvelem az egyik doktornőt, aki bátor, és bátran leveszi a vizet rólam. Persze velünk, végstádiumos betegekkel, mindenki nagyon kedves alapból, mert mint a végstádium szóban benne van, soha nem tudjuk, hogy mikor van vége. Ők sem tudják, ahogy fogalmaztak, minden nap egy ajándék. Rengeteget sírtam, de sosem maradtam egyedül a könnyeimmel, a folyosókon is mindjárt odatalált a személyzetből valaki, amikor elszontyolodva, csüggedten ültem, egy-egy rossz lelet után.

A várakozás volt a legnehezebb, de a főorvos tudta mennyire rettegek, így mindig bekérte a leleteimet. Sokszor a folyosón kapott el, hogy elmondja, nincs még meg a lelet, de amint meg lesz, hozza egyből. Az ápolónők túlhajszoltan, fáradtan, de folyamatosan mosolyogva, kevés pénzért, de a végsőkig küzdöttek.

Nagyon jóban lettem az ápoló személyzettel, már majdnem örökbe fogadtak. Kedveltek, mert még a halál torkában is megőriztem a humorom, és tetszett nekik, hogy dacosan harcoltam az orvosokkal, hogy minden beavatkozást megbeszéltem velük, hogy utána olvastam a kezeléseimnek. Hogy nem bólogattam mindenre, amit mondtak, hanem tájékozódtam
Már néha az orvosok is nevették, hogy előre szerveztem a következő beavatkozás helyét és idejét, holott még nem jött meg a végérvényes lelet.

Tűkön ültem, készen rá, hogy megvétózzam minden tanácsukat. Amikor az urológus meg akart katéterezni, akkor már túl voltam két fájdalmas beavatkozáson, az osztályos orvosaim már fel se hozták volna. Az urológusnak sem egyeztem bele, mondtam neki, annyi középsugaras vizelettel szolgálok, amennyit csak akar, de a katéterezést nem vállalom. Így megegyeztünk.
Őszinte voltam, elmondtam a főorvosnak, hogy nincs pénzem, és mint látja, igazából családom sincs.

Tök egyedül vagyok és éppen ezekben a hetekben változik meg a teljes életem. Kevesebbet fogok tudni dolgozni, és épp a végtartalékaimat élem fel. Azt mondta, megérti és tudja, hogy milyen nehéz nekem egyedül, nem is vár tőlem semmit. Mégis úgy érezhettem, hogy kedvel és külön figyel rám.

Szóval, úgy gondolom a veszprémi kórház, ha már ilyen kiszolgáltatott helyzetbe kerültem, a legjobban vizsgázott emberségből, gyógyításból, hozzáállásból. Ha már tényleg ilyen állapotba jutottam, még keresve sem találhattam volna jobb helyet.

Külön köszönet az érsebészeten dolgozó orvosoknak és Noéminek az ápolónak, akik az ott töltött egy napom és egy éjszakám alatt megmutatták, hogy mi ott számítunk, hogy nem kell félnünk és az én vékony artériám és és vastag vénámból is megoldották a fisztula műtétemet.

(Forrás: http://praxis.blog.hu)

We use cookies to improve our website and your experience when using it. Cookies used for the essential operation of the site have already been set. To find out more about the cookies we use and how to delete them, see our privacy policy.

I accept cookies from this site.

EU Cookie Directive Module Information